Események, Rendezvények:

Pest

V. Visegrádi túra 2006
2006-09-28





Újra itt van!





A Pest-megyei régió legnagyobb, hagyományos visegrádi túrája!

Az idei nyár utolsó túráján, - ahogy tavaly is és azelőtt is, és azelőtt is, és azelött is, és azelőtt is...- a Visegrádra szeretnénk veletek menni.
Aztán ott bóklászunk, fűben heverészünk, dumálgatunk, na és persze bobozunk egy jót, sőt szeretnénk megnézni a fellegvárat is ....stb.

Találkozó: 9.30, III. ker. Flórián tér, áruház parkolója.

Tervezett táv: kb. 90km.

Útvonal: Szentendre a régi úton, 11-es főút, majd a panoráma úton fel a közelebb eső oldalról. Visszafelé Pilisszentlászlón keresztül.

Program: Odamegyünk, leparkolunk. Van egy kis büfé, lehet enni-inni, van egy nagy füves placc, le lehet heveredni, illetve bobpályát látogatni. Onnan néhány kilométerre van az étterem, ahol kései ebédünket, vacsoránkat költhetjük el.

A találkozóról 50ccm-es tempóban indul a menet egészen Szentendréig, ahol a Jet kútnál lesz a második gyülekező pont. Tovább a 11-esen megyünk, majd fölstartolunk a hegyre.
Azt, hogy estleg ott még merre bóklászunk majd még eldöntjük ott, közösen. Akik gyengébb motorjaikkal nem vállalják az utat a hegyen, visszafelé a dunaparton is indul csapat.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ha jössz, feltétlen nézdd át a motorodat. Tehát kérlek, csak akkor indulj el, ha biztos vagy benne, hogy paripád kibírja az utat, és nem kell úton-útfélen a szereléssel veszkődnöd. Azért persze ne feledkezz meg néhány alapvető szárszámról, illetve a tartalék blokkot se felejtsd otthon :) ! Ja immár vki hozzon egy vonatató kötelet is! :)

Mielőtt azonban csatlakoznál kicsiny csapatunkhoz, olvasd el ezt a cikket !!!

Többen kérdezték, ezért ide is leírom: Lehet jönni más motorral is, de akkor csak az utolsó Simson után lehet becsatlakozni.

Aki Dél-Pestről érkezik a Flóriánra, annak még egy találkozási pont: 9.00h Soroksári út - Határ út sarok, OMV benzinkút.

Kérek mindenkit, hogy csak közlekedésbiztonságilag kifogástalan motorral jöjjön, azaz minden fék, minden lámpa működjön, az EÜ csomag is legyen meg!

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése végett az országúton hagyjunk helyet az előzni kívánó autók visszasorolására, és a hegymenet kivételével ne előzzetek, tartsátok a sorrendet!



Ha nem voltál még visegrádi túrán, nézd meg a videón,
miért kell most eljönni! (Visegrádi túra 22Mega)

Itt is találsz képeket

RC:

Jön, jön, jön!





A Pest-megyei régió legnagyobb, hagyományos visegrádi túrája!

Az idei nyár utolsó túráján, - ahogy tavaly is és azelőtt is, és azelőtt is, és azelött is...- a Visegrádra szeretnénk veletek menni.
Aztán ott bóklászunk, fűben heverészünk, dumálgatunk, na és persze bobozunk egy jót.

Találkozó: 9.30, III. ker. Flórián tér, áruház parkolója.

Tervezett táv: kb. 90km.

Útvonal: Szentendre a régi úton, 11-es főút, majd a panoráma úton fel a közelebb eső oldalról. Visszafelé Pilisszentlászlón keresztül.

Program: Odamegyünk, leparkolunk. Van egy kis büfé, lehet enni-inni, van egy nagy füves placc, le lehet heveredni, illetve bobpályát látogatni. Onnan néhány kilométerre van az étterem, ahol kései ebédünket, vacsoránkat költhetjük el.

A találkozóról 50ccm-es tempóban indul a menet egészen Szentendréig, ahol a Jet kútnál lesz a második gyülekező pont. Tovább a 11-esen megyünk, majd fölstartolunk a hegyre.
Azt, hogy estleg ott még merre bóklászunk majd még eldöntjük ott, közösen. Akik gyengébb motorjaikkal nem vállalják az utat a hegyen, visszafelé a dunaparton is indul csapat.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ha jössz, feltétlen nézdd át a motorodat. Tehát kérlek, csak akkor indulj el, ha biztos vagy benne, hogy paripád kibírja az utat, és nem kell úton-útfélen a szereléssel veszkődnöd. Azért persze ne feledkezz meg néhány alapvető szárszámról, illetve a tartalék blokkot se felejtsd otthon :) ! Ja immár vki hozzon egy vonatató kötelet is! :)

Mielőtt azonban csatlakoznál kicsiny csapatunkhoz, olvasd el ezt a cikket !!!

Többen kérdezték, ezért ide is leírom: Lehet jönni más motorral is, de akkor csak az utolsó Simson után lehet becsatlakozni.

Aki Dél-Pestről érkezik a Flóriánra, annak még egy találkozási pont: 9.00h Soroksári út - Határ út sarok, OMV benzinkút.

Kérek mindenkit, hogy csak közlekedésbiztonságilag kifogástalan motorral jöjjön, azaz minden fék, minden lámpa működjön, az EÜ csomag is legyen meg!

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése végett az országúton hagyjunk helyet az előzni kívánó autók visszasorolására, és a hegymenet kivételével ne előzzetek, tartsátok a sorrendet!



Ha nem voltál még visegrádi túrán, nézd meg a videón,
miért kell most eljönni! (Visegrádi túra 22Mega)

Itt is találsz képeket

RC: Nagy Gábor;
Ne feledd, ha motoron ül, csak SMS-t tud fogadni!

nagygabi84@freemail.hu"> ; (20) 255 0535
Ne feledd, ha motoron ül, csak SMS-t tud fogadni!

A rendezvényre eddig összesen 14 tag jelentkezett.