Amikor MIKItől tartottunk hazafelé, és megálltunk Lellén, akkor határoztuk el, hogy amíg jó idő lesz, addig tartunk még egy túrát, idén még egy utolsót, hiszen novembertől már vége a motoros idénynek. Eldöntöttük azt is, hogy főzünk egy halászlét, megkoronázván a kirándulás végét. Akkor még az volt a javaslatom, hogy motorozzunk el Nemesdédre, megtekinteni az 1827-ben épült református templomot, és annak nemrégiben helyreállított, és ismét üzemképes toronyóráját. Az időpontban nem egyeztünk meg, vagy szeptember 30-ra, vagy október 7-re gondoltunk, mivel Tibi bácsi szerint mind a két hétvégén szép idő lesz.
Aztán teltek múltak a napok, kiderült, hogy többünknek sem jó a szeptember 30., így maradt október 7-e. Időközben megjött a Veterán októberi száma, melyben olvastam egy kis cikket, hogy a Kaposvártól 24 km-re lévő tolnai faluban, Attalában, nyílt egy motormúzeum, közel 250 db motorral, fellelési állapotban. No, mi sem kellett több, körbeszóltam a Betjároknak, hogy mit szólnának, ha inkább ide kirándulnánk? Azt hiszem sejti a kedves olvasó, hogy ellenszavazat nélkül, mindenki emellett döntött. Aztán az is eldőlt, hogy halászlé helyett, annak igen macerás elkészítése miatt, babgulyást bográcsozunk. Megtörtént a kiírás, és lássunk csodát, irdatlan sokan jelentkeztek. Olyanok is, akiket eddig nem ismertünk. Szóval bővül a taglétszám, gyarapszik a csapat. 
Tibi bácsi ismét megbízható időjósnak bizonyult, mert október 7-e ragyogó, napsütéses, bár reggel hűvös hőmérséklettel köszöntött ránk. Ezt különösen tapasztalta Kovács Tibi (Ötvös Csöpi) és Domokos Ádám (Purci Úr), akik Schwalbéjükkel Fonyódról, illetve Boglárról egyenest hozzám jöttek. Miután egy jégcsákány segítségével lefeszegettem őket a motorjukról, előadták a hozott cuccost a bográcsozáshoz, Tibi pedig egy fonyódi specialitást, a mazsolás, rozmaringos törkölypáeszt is. (A kaposváriak már előző nap elhozták a babot és a csülköt.)
Egy kis melegedés után elindultunk a gyülekező helyre, a Mc'Donalds parkolójába. A 67-es úton Krumpli húzott el mellettünk, Tábori tuningolt 90-es, fék nélküli gépével. A gyülekező helyen már ott voltak a többiek. Két új kaposvári kollégával, Szokodi Zolival (Cseri Doki) és Bereknyei Janival, valamint két nagyatádi sráccal, Tratnyek Rolanddal és Tüske Gáborral bővült a csapat. Összesen 12-en vágtunk neki az útnak. Bizony mondom, hogy sokan megbámultak minket, ahogy szépen, libasorban haladtunk át a városon, és a falvakon.
10 órakor értünk Attalába, ahol a helyi italbolt parkolójában álltunk meg. Nem tudtuk ugyanis, hogy hol van pontosan A múzeum, így érdeklődni legcélszerűbb az ilyen műintézményben. Hamar megkaptuk az útbaigazítást, nem kellett messze mennünk.
A motormúzeum előtt már várt minket az olasz tulajdonos, Roberto Finessi, mivel magyar felesége nem tartózkodott otthon, akit hangos "Bon giorno, szignor Roberto!" köszöntéssel üdvözöltem. Na, köllött ez nekem, mivel ezek után úgy vélte, hogy beszélek olaszul (igaz, hogy 20 éve, a főiskolán 1 évig tanultam), aztán nekiállt lökni a sódert. Én meg nagy értelmesen néztem ki a fejemből. J De azért hellyel-közzel megértettük egymást. Így pl. azt is, hogy mégsem ingyenes a belépő, ahogy azt előzőleg feleségével telefonon egyeztettem, hanem "trecsentó forintó, in perszóne", azaz 300 HUF személyenként. Hogy miket láttunk? Hát csodákat! Elsősorban olasz motorokat, Iso, Benelli, Ducatti, Vespa, Piaggio, Moto Guzzi, és még számtalan ismeretlen olasz márkát, Simson AWO-t, Csepelt, Pannóniát, MZ-t, Wanderert, Kirgíz Kecskét (K-55) Velorexet, stb. Felsorolni is nehéz lenne, így inkább beszéljenek a képek.
Dél körül indultunk vissza, mihozzánk. A kivételesen gyér forgalmú 61-es úton Krumpi és Bereknyei kolléga odahúzta egy kicsit a 90-eseknek, követte őket Márk, nagyhangú Derbyjével. (Csak ő lógott ki a sorból, mivel az nem Simson.) Baté községből kiérvén utolértünk egy 2 pótkocsit vontató trakeszt. Na most, ez még nem is lenne önmagában probléma, de a rakománya nem volt más, mint szerves trágya (magyarul ganyé), és a záróvonal miatt hosszú percekig követnünk kellett, mire meg tudtuk előzni.
A penetráns illatok sem vették el azonban a kedvünket a főzéstől, aminek megérkezésünket követően rögvest nekiláttunk. Szokodi Zoli ügyesen gyújtóst vágott, és tüzet rakott. A többi előkészületi munkát párom, Ildikó asszony már elvégezte, míg mi múzeumkodtunk.
Rögtön körbe is kínálta a társaságot hamuban sült pogácsával, aminek mérhetetlen nagy sikere volt. "Benissimo!" ahogyan Roberto barátunk mondaná. : Természetesen Csongi baba, a legifjabb klubtag is ott tüstétlenkedett közöttünk, babakocsijából csodálva az udvarban lévő sok-sok Simsont, meg a népeket, akiket végre sikerült rábeszélnem, hogy állítsák már valami glédába a járgányokat, mert ebben az összevisszaságban mozdulni sem lehet az udvarban.
Előkerült a bogrács, meg a belevalók. Főzés közben beszélgettünk, ismerkedtünk egymással, egymás motorjaival. Ötvös Csöpi nagy elánnal mesélte, hogy Keszthelyen járt az Ural találkozón, ahonnan egy pólóval tért haza. J Bereknyei Jani időközben elugrott egy láda sörért, melyet nagy rafináltan feleségével cipeltetett el, mondván jobban elbírja az autó, mint az ő hátizsákja. J Tüske Gabinak és Tratnyek Rolinak sajnos haza kellett indulniuk Nagyatádra, mert egyikük estére ment dolgozni, így ők nem maradtak ebédre. Ezt igen sajnáltuk, de reméljük mielőbb, és minél sűrűbben fogunk majd velük találkozni, együtt túrázni. Bízunk abban is, hogy Nagyatádról és környékéről szerveznek ők is embereket a Klubba, hiszen van arrafelé is dosztig simsonos. Megjött viszont Zoli, Suhajda Tomi unokatesója egy furgonnal, aki szívesen maradt megkóstolni főzeményemet. Suhajda kollégát is hívtam már előző nap, de ő elutazott Bajára. Randija volt a barátnőjével, aki nem más, mint az egyik ápolónő, a kecskeméti kórházból. Legyen valami kellemes élménye is a balesetéből. J 3 órára megfőtt a babgulyás. Ideje is volt már, mert a gyomrunk igencsak korgóra állt. Jó étvággyal estünk neki az udvaron megterített asztalhoz ülvén az ebédnek.
Ebéd után tovább folytattuk az eszmecserét, sőt ki is próbáltuk egymás motorjait. Elővettem az öreg Csepelt, és a Komart is. Ez utóbbi gyönge kis teljesítményét senki nem fikázta, ugyanakkor jó fékjei mindenkiben elismerést keltettek. Különösen Krumpli motorja után, amit már említettem, fékmentes.
Lassan aztán elkezdett szétszéledni a csapat. Előbb Tibi bácsiék, aztán Szokodi Zoli, majd a balatoni barátaink búcsúztak. Ők még útközben elugrottak Szőlőskislakra a tökfesztiválra is. Aztán hazamentek a többiek is.
Összegzésként elmondhatom, hogy talán az idei legjobb túránk és összejövetelünk volt ez a szezonzáró. Egyre többen vagyunk, egyre színesedik a paletta. És ez így van rendjén, így jó. Remélem ez a tendencia a jövőben is fennmarad.
Kaposvár, 2006. október 13.
