Események, Rendezvények:

Pest



A kiírásnak megfelelően január 20-án ismét összejött a Somogyi Betjárok néhány illusztris tagja. Aztán másnap is, a kiírásnak nem megfelelően. J Szombat délután 3-kor kezdődött a hadművelet Denny, Krumpli, Suhi és jómagam részvételével, majd Jocó is hozzánk csapódott. Jött volna szívesen Rugdalózó is, de ő gyesznaja vágásra volt ez idő tájt hivatalos.


Először is a tankommal kellett valamit csinálni, mert már rettenetesen meguntam azt, ami történt vele. Ezt megpróbálom röviden ecsetelni: Szóval az úgy történt, hogy amikor Suhi találkozott Kecskemét határában a teherautóval, a Simsonálisra igyekezvén, igen összegyűrődött a tankja. Ekkor gyűjtést rendeztünk a kicserélendő alkatrészek terén. Varga Gyuri a "Ló" nevű gépéről szedte le az S50-es tankot, ami MIKI közreműködésével, kalandos úton jutott el Kaposvárra. Na, ez eddig megvolna, de Suhi egy kicsit húzta a száját, mivel olyanra akarta visszaállítani a motorját, amilyen volt, azaz S51-es tankkal. Nekem viszont ez a tank jobban tetszik, így aztán gyorsan megüzleteltük a témát; az én tankomat megkapta Suhi, az enyémre meg került Gyurié. Csak ugyi ez a tank fekete volt. Uccu neki, fessük át! Csiszolás, itt-ott egy kis gittelés, alapozás, színre fújás, oszt kész. Na eddig szép, csak egy helyütt elrontottam: Az alapozó akril festék nem benyaálló volt. A fedőfesték hiába az, a téli eltevéshez a tankcsurigtöltés következtében kilöttyent az anyag, és egy jó tenyérnyi helyen felmaródott a lazúr. Újra csiszolás, és most egy nagyon frankó festékkel fényeztem. Ez meg nem ugyanaz a szín! VÁÁÁÁÁÁ!!!!! Jó, semmi gond, rá megint a régi fedőfestéket. A két fajta cuccos meg összeveszett, fölmarta az alatta lévőt. Na, ez már nem csak követhetetlen, hanem már mindennek a teteje. Bemérgedtem, és úgy döntöttem, hogy lemaratom az egészet, Trinát alapozóval (az benzinálló) lealapozom, és Teknosint autózománccal színre fújom. Megvettem minden kelléket, színt kevertettem, és erre tessék: Nem távoliti el a Kromofág a rárétegződött festékhegyeket! L



De Suhi (aki profi az ilyen dolgokban is) a segítségemre sietett. Fölpattant a bringájára, hazaugrott egy nemtudommilyen nevű festékeltávolítóért, ami sokkal agresszívabb, mint a Kromofág, fogott egy spaklit, egy drótkorongot, meg egy rezgőcsiszolót, és másfél órás megfeszített munkával fémtisztává varázsolta a tankot. Nézzétek a képeken, hogy milyen ügyesen csinálta!



Eközben Dennyvel és Krumplival egy alumínium lemezből hengerfejtömítést ekecsültünk a Csepelre, mivel kifújt. Aztán a benzincsapot vettük górcső alá, ami csöpögött. Ez ugyan már nem eredeti (az már gyárilag csöpögősre volt tervezve), hanem egy Danuvia benzincsap. De így is vélhetően több mint 40 éves, szóval megette a kenyere javát, meg ormótlan is. Cserére érett. MIKI pillanatnyilag éppen egy közbetétet esztergál, hogy az után gyártott, kecses kivitelű, olasz, pozícionált Simson benzincsapot fel tudjam tenni.


Aztán jött a nap fénypontja: Végre (szeptember óta) elkészült a tönkrement hengerem helyett az új. Ez szinte hihetetlen! : Hüvelycsere, 4 felömlő, 60 ccm, és kipufogó menet javítás. Ehhez új dugattyú, csapszeg, króm és öntöttvas gyűrű. Ez tokkal-vonóval fájt 7.200,- Ft-ba a Kacsó Műveknél. Ehhez még jár fél év garancia, függetlenül a megtett kilométertől. Mivel nem akarok úgy járni, mint a múltkor, ami miatt ezt kellett tenni a 140 km-t megtett hengeremmel, a csapszeg tűgörgőt, ami műanyag kosaras, a FAG Csapágyboltban vettem meg hozzá, 910 HUF-ért. Denny szakszerűen felrakta a dugattyút, míg Krumpli ekecsült egy hengertalp tömítést. Kezdődhet a henger felhúzása. Hát nem megy! Az alsó, az öntöttvas gyűrű nem engedi. Külön-külön minden összepasszol, de így együtt csak nem akarja az igazságot! Hát ilyen a világon nincs! 9 Időközben megérkezett Jocó is. Na gyerünk, Te is próbáld meg! Adtunk a henger pofájába még olajat, de neki sem adta be a derekát. Hát nem. VÁÁÁÁÁ!!!!! Mivel már rendesen ránk sötétedett, és a Zanócában ilyenkor már nem túl jók a fényviszonyok, úgy döntöttünk, hogy majd másnap, világosban újra nekiállunk.



Miután búcsút vettünk egymástól, és kikísértem a skacokat, visszamentem a Zanócába, és elfogyasztottam vagy 15 kisfröccsöt.




Csak nem hagyott békén ez a kudarc. Újra lekaptam a hengert és megpróbáltam egyedül felrakni. A krómgyűrű viszonylag simán bement, aztán jött az a fránya öntvény gyűrű. Ekkor visszaemlékeztem, hogy MIKI hogyan is mutatta nekem ennek az akadálynak a leküzdését. Körömmel összenyomtam, amennyire csak tudtam, a másik kezem tenyerével pedig óvatosan kocogtattam lefelé a hengert. Lássunk csodát! Ej, mi a kő tyúkanyó, a jegesmedve éljen vele szexuális életet, hát nem ráment simán? Na így kell ezt szakértő módjára megekecsülni. J Ez történt szombaton.

Vasárnap délután folytattuk az előzőnap elkezdett tevékenységet, amin Denny és Krumpli vett részt. Mielőtt bármi érdemlegeset is tettünk volna, Dennyvel (akkor ui. Krumpli még nem érkezett meg) megtekintettünk egy 15 perces összeállítást az MTV 1-en 2 magyar motorosról, akik 1927-ben egy oldalkocsis Harley Davidsonnal földkörüli utat tettek meg. Bejárták mind az 5 kontinenst. Ezt ki vállalná be 2007-ben Simsonnal? J Munkánkat kezdtük a tank lealapozásával, ami igen jól sikerült.



A héten kigittelem a horpikat (mivel ezek az lapozó réteg felvitele után látszódnak igazán), amiből szerencsére nincs sok, az sem komoly, és a következő hétvégén megkapja a 2. réteget is. Denny 20 ezer Ft-ért vásárolt tirisztoros gyújtásán próbáltunk valamit állítani, szép kevés sikerrel. Hiába cseréltünk gyertyát, kábelt, az úgy megy, mint egy félkerék. Persze én is kíváncsi voltam, hogy mit szól az én gépem az újdonsült hengerhez. Gyorsan átdobtuk Krumpli tankját. Benzincsap kinyit, szivató ráhúz, gyújtás ráad, oszt első rúgásra indul. Ennek Szeki is fültanúja volt. Gyönyörűen pörög a gép, alig várom már a bejárató próbautakat.


Na dióhéjban ennyi volt az első idei összeröffenésünk.


Jó gyújtást!


Kaposvár, 2007. január 24.



Szöveg:

Szabó Tamás (Indi)

Fotók:

Összerendezgette, animálta:

Horváth Miklós

Tardi Gábor