2007. április 28-án izgatottan ébredt minden Somogyi Betjár, aki jelentkezett az eddig rendezett legnagyobb túránkra. Akkora túrára, hogy előző nap Suhival még első féket is ekecsültünk a Simsonomra, mondván, hogy nem árt, ha az is fog. 9 órára beszéltük meg a találkozót Kaposváron, a McDonald's parkolójába, de Rugdalózó és Suhi ? 9-re ígérkezett hozzám. Meglepetésemre a balatoni csapat, Ötvös Csöpi és Purczi úr is hozzám jöttek. A Meki parkolójában már ott várt ránk Tiby bácsi, Johni bácsi, Patkó Zoli újdonsült barátunk egy MZ ETZ 250-essel, és ilyen géppel jött Piki is, aki a társaság nagy megelégedésére magával hozta a lányát is. : Így vágtunk neki tízen, kilenc motorral a közel 190 km-es távnak. Yan-Chee már 2 nappal előtte lemondta a túrát, érdekes módon Denny és Krumpli szinte egyszerre, előző nap délután jelentették be, hogy ismét nincs gyújtás a motorjukon. Cseri dokit is hívtam, de lakonikusan közölte, hogy ekkora távot nem bír ki a Simson, legalábbis az övé nem. Pedig a balatoniak erre a távra még plusz 120 km-t rá is tettek.
Az időjárás csodálatos volt, nem fújt a szél, kellemes volt a hőmérséklet, egy felhő sem látszott az égen, a nap szikrázóan ontotta ránk melengető sugarait.
Kényelmes 50-es tempóval haladtunk, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a gépemen a MIKI által frissen fúrt henger adta a lóerő hegyeket, és még éppen volt benne 130 km, szóval nem ártott meg még a kímélés. Egy kedvesnek nem nevezhető autón közlekedő honfitársunk ezt nehezményezte is, amikor a kanyarok miatt nem tudott megelőzni minket egy kb. 2 km hosszú etapon. Mire sikerült neki, utasa egy bizonyos nemzetközi jelzést mutogatott nekünk, ezt viszonoztam. De egyáltalán nem ez a közúti magatartás jellemezte utunkat. Sokan, nem csak a motorosok, de az autósok közül is sokan üdvözöltek minket integetéssel, villogással, ütemes tülköléssel.
Kirándulásunkat a Kaposvár-Kadarkút-Lad-Homokszentgyörgy-Baracs-Virovitica (Verőce)-Barcs-Csokonyavisonta-Lábod-Kadarkút-Kaposvár kőrúton tettük meg. Első pihenőnket Kadarkúton, a Bendegúz presszónál ejtettük meg, ahol Tiby bácsi szerint kitűnő kávét adnak. Itt Pikit hatalmas öröm érte, mivel megkapta tőlem a múltkor elhozott Schwalbe kilométeróra árát.
Aztán Homokszentgyörgyön, a benzinkút parkolójában időztünk egy negyed órát. Barcs külterületén bemutattam a kis nádfedeles csárdát, ahol javasoltam majd visszafelé az ebéd elfogyasztását. ? 12-kor értünk a barcsi határátkelőhöz. Itt már Tiby bácsi vezette a csapatot, mondván, hogy ő már járt erre, ismeri az utat.
A fiatal határőr őrmester mosolyogva fogadott minket, de a mellette álló pénzügyőr zászlós csajszi szinte kiugrott a bőréből a fülig érő vigyorával. Úgy tűnik nagyon imponált neki, hogy a megyeszékhelyről, meg a Balaton partról ennyi vagány simsonos jelentkezik kilépésre. J Patkó Zoli barátunk azt hitte, hogy ő nem jöhet, mivel csak a régi, lapozgatós személyi igazolványa volt nála. Megnyugtatták, hogy ide még a helyi járatos buszbérlet is jó, így végtelen volt az ő öröme is. Bemutattuk dokumentumainkat, melyeket csak formálisan vizslantottak meg, és már száguldottunk is át a Dráva felett átívelő hídon.
A Dráva túlpartján állt a horvát határőr. Na, itt már nem ment a dolog olyan simán. Éktelen nagy problémát okozott ugyanis, hogy nem volt rendszám a motorjainkon. (Kivéve a 2 MZ-t) Hiába magyarázta Tiby bácsi, hogy "madjarszki nyemá táblicá", nagyon szúrós tekintettel néztek ránk. Aztán fogta magát, bement az irodába, ott vagy 10 percet telefonált, majd kérte a motor papírjait. Még szerencse, hogy csak Tiby bácsiét. Tiby bácsi precíz ember lévén úgy eltette az adásvételi szerződését, hogy mire azt megtalálta, addigra azt hittük, hogy ránk esteledik. Végre meglett a "dokument", hozzá Tiby bácsi magyarázata: "Motor nummer, meg váz nummer." A határőr értően bólogatott, aztán intett, hogy mehetünk.
A határátlépést követően megálltunk egy szendó elfogyasztására, Rugdalózó meg pénzt váltott, dúskált a horvát valutában, hiszen 50 Kunára tett szert. Nálam is volt 20 Kuna, meg 2 Euro. Ennyi volt az egész csapat összvagyona, külhoni fizetőeszközt illetően. Még szerencse, hogy elmúlt dél, és már semmi nem volt nyitva, így nem tudtunk költeni. : No, akkor induljunk, irány Verőce (Virovitica). Kitűnő úton haladtunk, 2 falun is keresztül robogtunk, és Verőce előtt majdnem eltévedtünk. Amióta Tiby bácsi erre járt, azóta építettek egy elkerülő utat, amit kicsit későn vett észre, de éppen még idejében. Itt találkoztunk egy fiatal sráccal, aki autóval jött, és nagyon udvariasan lemondott az elsőbbségéről a javunkra, vidám integetéssel.
Verőce belvárosába érve, a központban, egy árnyékos parkolóban vágtuk sztenderre gépeinket. Bizony mondom, voltak bámészkodók. Egy fiatal apuka, olyan Töpinél pár hónappal idősebb kisfiával lejött a parkoló melletti házból, aki megpróbálta megszámolni motorjainkat: "Jedám, dvá, tri, csitri…" Na eddig jutott, pedig 9-en voltunk! J
Aztán kolbászoltunk egyet a belvárosban, láttunk lakodalmas menetet, autóval, akik épp olyan lelkesen tülkölték végig a városka főutcáját, mintha csak Kaposváron lennénk. Lelkesen integettünk nekik, ők meg vissza. J Érdekes látványt nyújtott az egyik nyitott autóból lengetett, nagy méretű horvát zászló. Ha nálunk lengetne valaki egy ilyen alkalommal nemzeti színű zászlót, lehet, hogy egyesek gyorsan lesoviniztáznák.
A fentieken kívül még két érdekes dolgot had említsek meg a horvátországi közlekedési morálról, ami számunkra meglepő volt: Amikor át akartunk kelni az úttesten, megálltunk a járda szélén, a zebránál, és vártuk, hogy elmenjenek a járművek. Nem igazán kellett várnunk, ugyanis mindkét oldalról azonnal megálltak. Meglepetésünkben győztük a "hválá" (köszönöm) szót mondogatni, pedig alighanem ott ez a KRESZ szabály, és a természetes viselkedés. A másik, hogy lakott területen belül még nagymotorra sem kötelező a bukósisak, sőt segédmotoros kerékpárral, bukósisak nélkül két személlyel is lehet közlekedni. DE TÁBLICA AZ MINDEN JÁRGÁNYON VAN! J
Még megnéztük a már kiürült piacot, a városháza épületét, Tiby bácsi és Suhi pedig az összes csajt. (Hiába, éhes malac, makkal álmodik. J )
Aztán elindultunk visszafelé, Barcsra. Barcs külterületén, a már említett vendéglőnél letáboroztunk az árnyas nyírfák alatt, ahol ki-ki elfogyasztotta a magával hozott elemózsiát, illetve Piki a lányával, valamint Zoli, Rugdalózó, Suhi és jómagam a csárdában ettünk valami finomságot: óriás hamburgert, pizzát, romapecsenyét, marhapörköltet, pacalt, Suhi pedig egy vegyes sülttálat, amiben sevapcsicsa is volt. Zóna adagot kért, amit ketten hoztak ki neki, mert csak úgy bírták el a pincérek. J Nem bírta megenni. J
Az út hazafele kellemesen telt. Piki lánya és Purczi úr rendíthetetlenül videózott. Még egy traktort is megelőztünk. Elhaladtunk Csokonyavisontán a földosztó Nagyatádi Szabó István síremléke előtt, majd Xantus János szülőházát láthattuk egy pillanatra. Ide még visszatérünk a nyáron egyrészt a strand, másrészt az itt szokásos veterántalálkozó és börze miatt. Lábod és Kadarkút között tartottunk egy pihenőt, és élveztük a fél éve átadott, remekül felújított nyíl egyenes utat. Kadarkúton ismét megálltunk egy üdítőre a Bendegúz presszónál. Itt Patkó Zoli elbúcsúzott tőlünk, és elszáguldott kötelékünkből. Következő megálló Kaposvár határában, az Agip kútnál történedett, ahol szétvált a társaság, és ki-ki hazaindult.
A balatoni betjárokra még várt vagy 60 km, amit ugyanúgy minden műszaki hiba és akadály nélkül tettek meg, mint a Somogyi Betjárok az egész utat. No, röviden ennyit összefoglalásképpen erről a jól sikerült túráról. Május utolsó szombatján egy belső-somogyi túrát szervezünk.
Addig is jó gyújtást!
Kaposvár, 2007. május 03..
Purci úr filmje, a fenti képre kattintva tekinthető meg.
