Események, Rendezvények:

Pest

Simsonális 2018

2018-07-12: Bács-Kiskun megye
Jelentkezők: 1


Ébresztő Baranya 2009

Lezajlott az idei első találkozónk, bánhatja aki nem jött el! Eredetileg március 28.-a volt az időpont, de mivel ez munkanap így áttettük április 4.-ére.Kicsit megkésve megnyitottuk az évadot, ismét a Somogyi betyárokkal együtt zajlott a találkozó.

Lássuk mi is történt szombaton:

Az indulás 9 órára volt meghírdetve a budai vámnál lévő Tescotól. Idáig egyedül kellett mennem sajnos, így elég hamar odaértem a saját tempómban. Ott már vártak rám (sajnos csak 3 ember) vártunk egy kicsit, majd 9-kor elindultunk.

Nyugodtan zaljott az utunk, amikor már majdnem kiértünk Pécsről 3 simsonos jött szembe! Félreálltunk és megvártuk őket aztán folytattuk utunkat , útközben semmi probléma nem volt kb 55-60-as tempót diktáltunk. 30km-el később már Szigetváron is voltunk, ahol rákanyarodtunk a 67-es útra és megkerestük a Török emlékművet. A megbeszélt időponthoz képest 20 percet késtünk, de a somogyiak még nem voltak ott, 5-10 perces várakozás után megérkeztek ők is.

Hosszas tuning és még sok más témát kitárgyaltunk, aztán elindultunk a helyi Plus áruházhoz, itt a baranyaiaktól 3 ember elindult haza sajnos. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk bevenni a várat!

Mikor megláttuk a jegyárakat azzal a lendülettel el is jöttünk:) persze azért pár képet készítettünk itt is. Somogyiak közül páran elmentek haza, más-más okokból. Többiek is indultak haza, aztán mi is útnak indultunk Szentlászló féle, ahol egy nagyszabású motoros találkozó lesz nyáron.

Isteni hely fogadott bennünket, nagy terület tavakkal, szigetekkel, büfével szóval minden volt mi szem-szájnak ingere.

Körbejártuk a szigeteket, a büfét, amikor befutott egy másik somogyi banda akik felálltak a vízen lévő színpadra! Ezt jó öltetnek tartottuk, így felállt mindenki a motorjával és készült pár csoportkép.

Ekkor indult el Kalász László klubtársunk is felénk, de sajnos már nem ért ide, a somogyiak már elmentek. Kicsit még beszélgettünk aztán szám szerint 5-en indultunk haza. Hazafelé a csapat két részre szakadt, Szentlőrincen vártak be minket. Innen mindenki folytatta útját és épségben hazaért! Sok új arc jött el az első találkozóra, reméljük máskor is eljönnek és mégjobban fellendül a régió!

Írta és html-ezte:Koszorús Balázs