Események, Rendezvények:

Pest

Simsonális 2018

2018-07-12: Bács-Kiskun megye
Jelentkezők: 1

Ausztriai Túra
2006-07-01

A gyülekező reggel 9-re volt meghirdetve, ahol összesen 4-en voltunk jelen. Az időben benne volt az eső, de szerencsére utunkat nem kísérte az égi áldás. Fél 10 előtt nekivágtunk, hogy meghódítsuk a 2000 méter magasan lévő Hochwechsel-t. Szép 55 körüli tempóval hamar el is értük a határ, ahol áthaladva megálltunk egy kis pihenőre. Továbbhaladva Oberwart előtt kényszerültünk megállni, mivel előttünk termett az Autóút, ahol nem közlekedhetünk. Szerencsére az Autobahn mellett, kis falvakon keresztül volt számunkra is járható út. Arti hozott magával elektromos térképet, de az is, mint a táblák, mindenképpen az autóútra akart minket terelni. De sebaj, túljártunk mindenki eszén.

Elindulás után pár perccel megtörtént az első kisebb vészhelyzet, Bence rezós kipufogójának elszállt a vége. A túra további részét rezonátor nélkül teljesítette. Közben áthaladtunk sok kis, szép falun, ahol az emberek igencsak megnézték a Simson-t. Pinkafeld előtt egy benzinkútnál összefutottunk egy nosztalgiaverseny résztvevőivel, volt ott Bogár, régi Volkswagen, Opel, és betévedt egy Trabant is, ami azt hiszem nem volt a versenyzők listáján. Pinkafeldről kiérve már csak három falu választott el minket a hegy lábától. Egy kisebb hegyi félreállón megpihentünk, ettünk, elvégeztük biológiai szükségleteinket, és elindultunk fel a hegyre. Bertold tudta, és mondta is hogy kemény lesz, de nem gondoltuk volna hogy ennyire. Áve Simson!

Az utunk igen meredek aszfaltúton vezetett fel, gyönyörű erdős táj kíséretében. Mindenhol kis patakok folydogáltak, buja zöld fák lepték be a hegyalját. Bertold mint a pók a falon, úgy ment fel, mi többiek sajnos sokszor küszködtünk 1-esben, vagy 2-esben csúsztatott kuplunggal. Forgalom nem volt, és élveztük a látnivalót, valahogy Ausztriában minden sokkal zöldebb, még az erdő is. Nem sokkal később már tehenek legeltek, felidézve a Milka reklámot. Először még elkerítve, később teljesen szabadon pusztították a zöld füvet. Egyik pihenőnkön Arti feldrótozta a kipufogó rácsát, egy elveszett csavar okán, én pedig meghúztam a gyújtás oldali dekli csavarjait, már-már szinte laffogott.

Az utolsó kilométerek előtt volt egy kis házikó, sorompó, onnantól pedig földút. Kezdett csepegni, így csakhamar felvettem egy esőruhát, hogy ne ázzak meg. A hegytetőre már sűrű ködben értünk fel, igazából benne voltunk a felhőben. Hideg volt, meg erős szél, sőt, jég is esett, meg is ijedtünk hogy az arcunkat-kezünket megsértheti. A motorokat letámasztottuk, majd bementünk a hegytetőn lévő kápolnába. A vendégkönyvbe természetesen megörökítettük az ottjártunkat, az urnába pedig pénzt dobtunk a jó szerencse reményében.

Visszafelé gurulva indultunk el. Én próbáltam berúgni a motorom, de nem indult be. Itt már gyanús volt. A hegytetőről lefelé pár perc alatt elállt a csapadék, de a sáros földút miatt ügyeltünk magunkra. Lefelé óvatosan fékezve haladtunk, majd mikor egy dombhoz értünk, nem indult be a motorom. Amikor a gyertyapipát le akartam húzni, lejött a teteje. Másik pipa senkinél sem volt. Egy kicsit barkácsoltunk, és íme, újra volt szikra. De be mégsem indult, egy párat pöfögött, majd leállt. Se szívatóval, se anélkül, se betolva, nem akart beindulni. És még mélyen bent volt Ausztriába. A dombon Bertold tolt, Arti húzott, majd a következő nagy lejtőn próbálkoztam beindítani. Szívatót ráhúztam, gurultam a meredek úton, egyre jobban pöfékelt, majd 2-300 méter után beindult, és onnantól semmi baja sem volt. Talán a ritka levegőben nem tudott beindulni a hideg motor?

Lefelé megálltunk még egy vadászlesnél is, ahol Bertold talált pár lőszert. Pinkafeldig ugyanazon az úton mentünk, mint jöttünk, majd egy kicsit másfelé indultunk el. Nem teljesen voltunk biztosak a dolgunkban, kicsit bolyongtunk is. De hát hazaértünk nem? :) Hasznát vettük az általam palackban vitt vésztartalék benzinnek is, mivel Arti gépe teljesen kiszáradt, így töltöttünk bele, majd már magyar oldalon is még egyszer. Utunkat egy struccfarm is szegélyezte rengeteg állattal. Magyarországra visszaérve tankoltunk, majd elköszöntünk egymástól, mivel Szombathelyre visszaérve mindenki indult a maga dolgára.

7 óra körül értünk Szombathelyre, 200 km-t hagyva magunk mögött. Azt hiszem mindenki számára felejthetetlen volt ez a túra. Nem voltunk sokan, de sokkal többen már nem is lett volna jó. Nagyon szép tájakon haladtunk keresztül, láttunk érdekes dolgokat, és egy remek napot töltöttünk kirándulással. Túl vagyunk a régió első, de reméljük nem az utolsó külföldi túráján. Egyedül Ötvös Jánosék előztek meg minket egy kósza ötlettel és két Simsonnal, pár héttel előttünk, Tatabányáról :).

Íme ez volt a Simson Klub Magyarország első hivatalos Ausztriai Túrájának története. Auf Wiedersehen!



Scannelt képek:

Nagy Donát - Lancelot