Események, Rendezvények:

Pest

Kitoljuk a vasat a garázsból 2007 - Szalonnasütés
2007-03-31

Habár 5 órára volt meghirdetve a kezdés, én már negyed 5 után a helyszínre érkeztem (sajnos autóval, mivel a Simsonom még nem készült el), amit jól tettem, hiszen a sütőhelyekből már csak egy volt szabad. Nem sokkal később feltűnt pár Simsonos, akik távolabb megálltak. Szépen végig nézték ahogy gyűjtöm a fát, majd amikor már több ismerős is odajött hozzám, már ők is felém merészkedtek. Legközelebb azt hiszem megborotválkozom :).

Köztudott hogy én nem értek a tűzhöz. Ha én rajtam múlni, nem hogy egy erdő nem égne le, még a gyertya is percenként kialudna :). De szerencsére skan összeverődtünk, sőt, még cserkész klubtársunk is eljött :). Szóval elsőnek lecseszték a fáimat, hogy nem jó :P. Így elmentünk többen közösen, mélyebbre az erdőbe, nagy és vastag fáért. Órák kérdése volt és már lobogott is a tűz :). Az ajándék benzint is köszönjük!

Tényleg szép számmal voltunk jelen, régiek és újak egyaránt jöttek. A tűz se volt rossz, bár kicsi volt, de én végülis nagyon jól laktam :). Igaz a csomag retkem megmaradt :). Besötétedés előtt elkezdtünk pakolni, majd a többiek bementek egy körre a városba. Remélem nem lett semmi bajuk :). Én még picit összepakolgattam a tűzrakóhely körül, és elindultam haza, hogy kimossam a hajamból a füstöt.

Örülök hogy ennyien el tudtak jönni, hogy egy jót együnk. Legközelebb is szeretettel várunk mindenkit!