
A már napok óta tartó remek idő most sem maradt el.
Bár még bőven február volt, így is 10+ fok volt
a hőmérséklet. Ennek ellenére két kocsi is csatlakozott
a három tekézni induló motoroshoz.
A megbeszélt
időpontra érkezve már találtam klubbos várakozókat.
Végülis is nyolc főre kerekedett a csapat, és öt óra
után pár perccel el is indultunk Tanakajdra. Nem volt hosszú
az út, negyed óránál nem tartott sokkal tovább.
Hamar elfoglaltuk a pályákat.

Gabi párja és kisláya lemondott az indulásról,
így a maradék hat főt sikeresen elosztottuk. Volt akinek az elején
nem ment a játék, de belejött a végére, láttunk
szép gurításokat is. Csak kis megjegyzés, hogy szerény
személyem mindíg a győztes csapatban teljesített szolgálatot
:). Voltak elég nagy csaták, rendesen el is fáradtunk.
Jó volt nagyon a hangulat, egymáson visítottunk nagyokat,
közben pedig Gabi és én készítettünk jópár
képet is.

Olyan fél 9 lehetett, mikor meguntuk a játékot. Összecsomagoltunk,
elköszöntünk egymástól, és visszaindultunk
a megyeszékhelyre, ahol mindenki ment a maga dolgára. Jövő
héten tollaslabdázni megyünk! :)