Események, Rendezvények:

Pest

Őrségi Túra
2008-04-12

Az elmúlt napokban szinte kivétel nélkül esett az eső. Majd a túránk előtti két napon folyamatosan vakultunk az erős naptól. Már mindenki tudta, ennek meg lesz a böjtje. És persze, Szombaton szakadó eső várt ránk az Őrségben. De mi azért is jól éreztük magunkat!

Szombathelyről végül is 4-en indultunk el. Lehettünk volna 5-en is, de a megeredt eső miatt később Tamás visszamondta a csatlakozást. Kezdetben persze száraz, de igen-igen borús időben indultunk dél felé. Ám ahogy haladtunk egyre jobban megeredt a nyavalyás. A tervezett megállóhelyeknél sem pihentünk meg, egyszerűen nem volt értelme megállni és fedett helyet keresgélni, inkább minél előbb Őriszentpéterre szerettünk volna érni. Szinte csak azért álltunk meg, hogy mindenki felvehesse az esőruháját. Így aztán Őribe érve, elég tetemes idővel, végre menedéket kerestünk. Közben a csapadék is elállt, még a Nap is kisütött! Gyorsan kaptunk is az alkalmon, zokni / cipő szárítás következett, kicsavartuk / kiöntöttük a liter vizet, majd izgi ki a napra!

Kis idő múlva megjelent három társunk is, így már 7 főre duzzadt a fuszeklis motoros klub létszáma. Persze a teljes felszáradást nem tudtuk megvárni, így megbeszéltük a túratervet. Kicsit motoroztunk a környéken, megnéztünk egy völgyhidat, aztán betértünk Bajánsenye körül egy vendéglőbe, hogy megtöltsük a hasunkat. Erzsi néni vendéglője nem is volt rossz. A kalória-bevitel közbven sajnos ismét elkezdett esni az eső. Senki nem látta értelmét, hogy szakadó esőben motorozzunk még, így inkább hazafelé vettük az irányt. Szintén nem álltunk meg visszafelé, toltuk is neki rendesen, eléggé hamar haza is értünk.

Bár bőrig áztunk, tovább úgysem, és mindenki remekül szórakozott, úgy érzem remek túrát tudhattunk le. Az eső valószínűleg többeket is elriasztott, és így bár kicsi volt a létszám, mindenki elégedetten hajthatta le este a buksiját.