Üdvözöllek kedves Látogató!

Pest

Mák Máté -Makkos-

1986. Szeptember 26-án születtem Gyöngyösön. Gyöngyös mellett egy faluban lakom, Gyöngyössolymoson.
Az általános iskolát Gyöngyössolymoson a Nagy Gyula Általános Iskolában végeztem. Középiskolába az egri Wígner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskolába jártam, informatika szakon, és itt is érettségiztem 2005-ben jó eredménnyel.
Jelenleg a Miskolci Egyetem Gépészméröki és Informatika karának hallgatója vagyok, Mérnök Informatika szakon, ahová 2005-ben nyertem felvételt, majd Korszerű Webtechnológiák szakirányra szakosodtam.
Szabadidőmben szívesen hallgatok zenét, motorozok, sportolok vagy számítógépezek.
Fiatalként a környezetemben sok barátomnak volt otthon Simsonja, mindig is szerettem volna velük menni motorozni, és irigyeltem őket! Az első motor a családba 2006-ban került, ez egy turbós Schwalbe volt, amit tesóm vett! Ekkor újra felmerült bennem a motorozás iránti vágy, gyakran mentem tesóm motorjával! 2007 márciusában sikerült szereznem egy Simson s50b1-es motort! Azóta is ezt a motort használom, bár azóta rengeteg átalakításon esett át! 2007-ben találtam a www.simson.hu oldalra, és azóta folyamatosan látogatom, szinte minden nap, amikor tehetem! Ebben az évben eljutottam a Simsonálisra is, majd a következő évben részt vettem az Első Borsodi Kismotoros Teljesítménytúrán, valamint több a Borsodiak által szervezett eseményen!

Jó motorozást kívánok mindenkinek!

Tovább, az önéletrajzhoz!

Báhidszki Márton

Elnök

marci@simson.hu

Tel.: 06203303969

Tovább, az önéletrajzhoz!

Horváth Miklós

A Klub hierarchiájában, én vagyok a MIKI

miki@simson.hu

Tel.: 0684363787

Tovább, az önéletrajzhoz!

Őri István

Fejér-megyei régióelnök helyettes

isti0129@freemail.hu

Tel.: +36303007745

Tovább, az önéletrajzhoz!

Zsengellér Gábor

Vezetőségi tag

neo@simson.hu

Tel.: 06707741099

Tovább, az önéletrajzhoz!

Sallay György

Zöldkártyás

gysallay@gmail.com

Tel.: 06203344966

Tovább, az önéletrajzhoz!

Elek Péter

bxx7@freemail.hu

Tel.: 06302364535

Tovább, az önéletrajzhoz!

Bán Péter Gábor

Tolna megyei régióelnök-helyettes

peti345@freemail.hu

Tel.: 06304647625

Tovább, az önéletrajzhoz!

Nádházi József

EX-Hajdú-Bihari régió alelnök (vagymi)

nadhazi@simson.hu

Tel.: 06notpublic

Tovább, az önéletrajzhoz!

Szabó László Macsek

vezetőségi alapító tag

mmx233@freemail.hu

Tel.: 06309627417